Nyílt nap a siófoki iskoláknak

Címkék: Általános hírek

Tisztelt Érdeklődők!

Gimnáziumunk a 2017/2018-as tanévben is megszervezi a nyílt napot, melyen a végzős általános iskolások lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek választott középiskolájuk légkörével, az abban folyó oktatással.

Ebben a tanévben nyílt napunk időpontja (a siófoki általános iskolák számára):

 

2017. november 15. (szerda)

8:00-12:25

 

Ennek a napnak a programjáról, a meghirdetett órákról az részletes ismertetést adunk az alábbiakban.

Kérjük, az általános iskolások a jelentkezésüket a saját osztályfőnöküknek szíveskedjenek leadni.

Kérjük, hogy a tanulók válasszanak több látogatni kívánt órát, majd fontossági sorrendben adják meg a választott órákat. Ez azért fontos, mert a jelentkezők nagy száma miatt kénytelenek vagyunk rangsorolni. Szeretnénk minden tanulónak legalább egy olyan órát biztosítani, amelyet elsőként rangsorolt, de ezt másképpen nem tudjuk biztosítani.

Mivel a tantermek alapterülete és az osztálylétszámok miatt csak korlátozott számú vendéget tudunk fogadni, a tanulók szüleinek részvételére a tanítási órán csak akkor van lehetőség, ha a látogatói létszám még nem telt be.

 

Tájékoztató szülői értekezlet

 

Az óralátogatások ideje alatt, az 1. órában (8:00-8:45-ig) szeretettel várunk minden olyan szülőt, aki érdeklődik intézményünk iránt, és részletesebben szeretne tájékozódni a 2018/2019-es tanévre meghirdetett tagozatainkról.

A tájékoztató szülői értekezlet helye: videoterem.

Az 5. órában a német két tanítási nyelvű oktatásról bemutatót, fórumot tartunk.

A beosztásokról és a további tudnivalókról november 13-ig tájékoztatjuk az általános iskolákat.

 

 

 

Meghirdetett órák

 

1. óra                   8:00 – 8:45

 

Tanár

Osztály

Óra típusa

Szalayné Iby Klára

9.C általános

magyar

Csonkáné Németh Klára

11. fakultáció

magyar

Biczó Patrícia

9. Kny A (kezdő) csop.

két tan. nyelvű német nyelv

Fogarassyné Orczy Zsuzsanna

9. Kny B (kezdő) csop.

két tan. nyelvű német nyelv

Kádas Rita

11. fakultáció

német

Németh Erika

10.A (angol tagozat)

angol

Kakasi Gabriella

9.B/ termtud. csoport

kémia

Szabadkai Mária

9.B/ reál csoport

matematika

Miklós Katalin

9.A

matematika

 

 

 

2. óra                   8:55 – 9:40

 

Tanár

Osztály

Óra típusa

Kok Balázs

9.C humán

emelt szintű történelem

dr. Antal Miklós

9.C általános

történelem

Mizerák Beáta

10.N

mozgókép és médiaismeret

dr. Kovácsné dr. Dudás Andrea

11. évfolyam 2. idegen nyelvi csoport

német

dr. Bognár Józsefné

9.A (angol tagozat)

angol

Marsóné Pere Krisztina

10.B /reál csoport

biológia (laborban)

Kakasi Gabriella

10.B/ termtud. csoport

kémia (laborban)

Tenyei-Tóth Angéla

10.C

földrajz

Pappné Barta Borbála

12.C

matematika

Sasvári Ferenc

12.N

matematika

 

3. óra                   9:50 – 10:35

 

Tanár

Osztály

Óra típusa

dr. Kovácsné dr. Dudás Andrea

10.N

magyar

Eke Kornélia

9.N

két tan. nyelvű német nyelv

Németh Krisztina

9.N

földrajz németül

Tóthné Zachár Gyöngyi

10.N

biológia németül

Naumann Bastian (anyanyelvi lektor)

12.N

két tan. nyelvű német nyelv

Huszár István

11. B /termtud. csoport

fizika

 

 

 

4. óra                   10:45 – 11:30

 

Tanár

Osztály

Óra típusa

Mizerák Beáta

11.C

mozgókép és médiaismeret

Naumann Bastian (anyanyelvi lektor)

9.Kny A (kezdő) csoport

két tan. nyelvű német nyelv

Balassáné Dombi Judit

9.Kny B (kezdő) csoport

két tan. nyelvű német nyelv

Topscháll Zsuzsanna

9.Kny C (haladó) csoport

két tan. nyelvű német nyelv

Lázár Julianna

12.N

angol

Szőke Györgyné

10.BC

angol

Szigeti Attila

9.B

földrajz

Tenyei-Tóth Angéla

9.C

földrajz

Ferenczi Miklós

9.N

matematika

Miklós Katalin

10.N

matematika

 

5. óra                   11:40 – 12:25

 

Tanár

Osztály

Óra típusa

Mizerák Beáta

11.B

mozgókép és médiaismeret

Tóthné Zachár Gyöngyi

12.N

biológia németül (laborban)

Naumann Bastian (anyanyelvi lektor)

11.N

két tan. nyelvű német nyelv

Lázár Julianna

11.A (angol tagozat)

angol

Czabula Éva

9.BC

angol

Nagy Mária

9.BC

angol

Huszár István

10.B / termtud. csoport

fizika

Komáromy Mátyás

10.B reál csoport

fizika

Eke Kornélia

Fórum a két tanítási nyelvű oktatásról a jelenlegi és volt diákjaink részvételével.