Börtönlátogatás

Címkék: Általános hírek

Az idén több osztály is ellátogathatott a veszprémi börtönbe. A mi osztályunk 2019. május 16-án nyert betekintést.

Először a  Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet néztük meg. A bejutás hosszas és bonyolult folyamat volt. Mindenkinek ellenőrizték a személyazonosságát a személyigazolványa alapján. Utána pedig egy fémdetektor kapun kellett átsétálni. Akinél bejelzett, annak minden fémes dolgot le kellett vennie és újra átmennie a kapu alatt. Az idegenvezetőnk egy börtönben dolgozó nevelőnő volt. Először egy fiatal elítélttel beszélgettünk. Elmesélte a történetét, hogy miért került börtönbe, és milyen az élet ott. Megtudhattuk, hogy telnek a rabok napjai, illetve hogyan tarthatják a kapcsolatot a hozzátartozóikkal. A beszélgetés után elindultunk körbenézni az épületben. Láttunk sokfajta cellát: mozgássérültet, hagyományosat és többszemélyeset is. Megnéztük a sétálóudvart, a sportudvart és a dühöngőt, azaz a gumiszobát. A látogatásunk során több elítélttel is találkoztunk. Voltak, akik éppen takarítottak, de olyanok is voltak, akiket az őrök vezettek egyik helyről a másikra. Az épületben szándékosan összevissza vezettek minket, hogy ne tudjuk kiismerni a börtön alaprajzát.  A látogatásunk végén megkóstolhattuk a rabok által főzött ebédet, ami gulyásleves és fahéjas nudli volt.

Ezután a már múzeumként működő Veszprémi Várbörtön volt az úti célunk. Itt is kaptunk idegenvezetőt, aki körbevezetett minket a belső udvaron, illetve az épületben. Az új és modern létesítmény után ez a hely eléggé más hangulatú volt. Az épületen belül a levegő dohos, a falak pedig romosak. Megnézhettük az egykor a raboknak lakóhelyül szolgáló cellákat és folyosókat. A börtön befogadóképessége 50 fő, de volt, amikor 200-an is éltek itt. A Várbörtön az 1700-as évek közepétől 2003-ig volt használatban. Több ismert személy is raboskodott itt, például Sobri Jóska, a híres dunántúli betyár és Mindszenty József lelkész is. Az idegenvezetőnk mesélt több szökési próbálkozásról, amelyek között volt sikeres is.

A börtönlátogatás nagyon hasznos volt, ugyanis sok olyan érdekes információt megtudtunk, amelyhez másképp nem jutottunk volna hozzá.

László Réka 9/C

varborton1.jpgveszprembvint.jpg