Határtalanul − Kirándulás Erdélybe

Címkék: Általános hírek

2022. május 16. és 20. között a 9.kny és 11.b osztály néhány tanulója, valamint a 9.n és 10. n osztályok tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben.

Hétfőn, reggel 5 órakor indultunk útnak Gyergyószentmiklós felé két busszal. Útközben megálltunk Bánffyhunyadon, ahol megcsodáltuk a 13. századból származó, gótikus stílusú református templomot. A következő megállónk a Királyhágón volt, ami a Partiumot és Erdélyt választja el egymástól. Itt a csodás kilátásban gyönyörködhettünk. Végül este 9 órakor, 16 órányi utazást követően megérkeztünk szállásunkra, ahol vacsorával vártak minket.

Másnap a reggelit követően ellátogattunk a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba, ahol a diákoknak magyar nyelven van lehetőségük tanulni. Az intézmény tanárai rövid bemutatót tartottak nekünk a gimnáziumról, majd megmutatták az iskolamúzeumot, amely rendkívül érdekes volt. Egyórányi utazást követően megérkeztünk a Gyilkos-tóhoz, ahol egy intenzív túrán 400 méternyi szintkülönbség leküzdésével megmásztuk a tó mellett található Kis-Cohárd szikláját. Az 1344 méter magasságba emelkedő szikla tetejéről pazar kilátás nyílt a környék havasaira, valamint a Gyilkos-tóra.

Szerdán Parajdra vezetett először utunk, ahol a város híres sóbányájába ereszkedtünk le, 120 méterrel a földfelszín alá. A monumentális létesítmény lenyűgöző, érdekes látványt nyújtott. Ezután Szovátára utaztunk, ahol a híres Medve-tavat, a világ legnagyobb heliotermikus tavát sétáltuk körbe, majd megkóstoltuk a híres erdélyi kürtöskalácsot és lángost. Innen Farkaslakára látogattunk, ahol Tamási Áron Kossuth-díjas székely magyar íróra emlékeztünk. Délután Székelyudvarhelyet jártuk körbe, amely Székelyföld és az egykori székely székek központja volt évszázadokon keresztül. A nap zárásaként, hazafele menet megtekintettük az 520 méter hosszúságú zeteváraljai víztározót.

A helyi gimnázium meghívásának eleget téve ellátogattunk az intézménybe, ahol hagyományőrző napot tartottak. Megcsodáltuk, ahogy az iskola közel 500 tanulója népviseletben körtáncot jár, néhány tanuló közülünk is csatlakozott hozzájuk. Innen a prázsmári erődtemplomhoz utaztunk, amely a Barcaság legjelentősebb templomerődje, valamint világörökségi helyszín. Rövid buszutat követően megérkeztünk a Szent Anna-tó ikerkráterében, a 1050 méter magasságban található Mohos-tőzegláphoz. A Mohos Természetvédelmi Terület részét képező lápot egy vezetett túra során jártuk be. A program során különleges, a jégkorszak előttről fennmaradt növényeket figyelhettünk meg. Ezután Csíkszeredára érkeztünk, ahol megtekintettük a várost, majd bevásároltunk a másnapi hosszas hazaútra.

Pénteken hajnali háromnegyed ötkor szólt az ébresztő, majd egy kiadós reggelit követően útnak indultunk. Útközben megálltunk Déva városában, majd felmásztunk a 250 méterrel a település fölé magasodó sziklán található várba, ahonnan csodálatos kilátás tárult a szemünk elé. Hazafelé megálltunk Szegeden, ahol egy hosszabb pihenőt tartottunk. Este 11 órakor, bármiféle probléma nélkül, sikeresen megérkeztünk Siófokra.

Brucker Péter - Kolumbán Barnabás

DSC_5613.JPGDSC_5621.JPGDSC_5624.JPGDSC_5639.JPGDSC_5644.JPGDSC_5648.JPGDSC_5678.JPGDSC_5718.JPGDSC_5782.JPGDSC_5806.JPGDSC_5842.JPGDSC_5857.JPGDSC_5858.JPGDSC_5865.JPGDSC_5874.JPGDSC_5930.JPGDSC_5934.JPGDSC_5940.JPGDSC_5975.JPGDSC_5977.JPGDSC_6030.JPGDSC_6032.JPGDSC_6039.JPGDSC_6042.JPGDSC_6058.JPGDSC_6098.JPGDSC_6108.JPG