Évnyitó műsor a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban

Címkék: Általános hírek

„Véget értek a hosszú, forró, iskolamentes napok.”

2022. szeptember elsején kezdetét vette a 2022/2023-as tanév, melynek évnyitó műsorát  – tekintettel a kedvezőtlen időjárásra − ezúttal az iskolarádió közvetítette az új tanévet üdvözlő tanulók számára.

A Himnusz meghallgatása után Fellegi Bálint igazgató úr évnyitó beszéde következett. A diákok és tanárok köszöntését követően számba vette, hogyan szépült meg a gimnázium épülete. A korábbi tanév tavaszi félévében megkezdett tetőrenoválás immáron befejeződött. Megújult az iskola villanyhálózata, sor került a tetőablakok cseréjére, az épület belső tereinek festésére. A salakos pálya felújítása mellett a gimnázium új futballkapukkal és kosárlabdapalánkokkal gazdagodott.

Az iskolai munkatársak körében is változások történtek. Gimnáziumunk új tanárai, munkatársai: Bernáth-Kersák Edina, Farkas Eszter, Révfalusi Éva, Pintér Balázs és Wendl Dávid.

A 9. osztályos tanulók üdvözlése mellett a beszédben hangsúlyossá vált az élethosszig tartó tanulás és a sikerélmények fontossága is. Utóbbi jelentőségét az igazgató úr Kemény Dénes szavainak idézésével nyomatékosította: „Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon, a holtponton.”

Beszéde zárásaként külön üzenetet címzett a 12. évfolyamot megkezdő diákoknak, akiket arra biztatott, hogy használják ki az iskola adta lehetőségeket a sikeres érettségi vizsgára való felkészüléshez.

Ezek után Novotny Ádám (9. n) érzékeny, finom gitárjátékát hallhattuk, aki Ed Sheeran Perfect című számát adta elő. Őt Horváth Simon kifejező szavalata követte, aki Kresz Péter Töredék (1986) című humoros versével készült. Az általa választott költemény különlegessége, hogy szerzője iskolánk egykori tanulója.

A műsorszámok között Balázs Fanni (9. n) konferált, felkészítő tanáruk Kovácsné Dudás Andrea volt. Köszönjük igényes előadásukat, amellyel mindannyiunk számára különlegessé tették az évkezdést!

A produkciók végeztével az évnyitó műsor a Szózat dallamaival zárult.

Minden kedves tanulónknak és kollégánknak eredményes, sikerekben gazdag tanévet kívánunk!