Bécsi tanulmányi kirándulás

Címkék: Általános hírek

Szeptember 4-e és 9-e között iskolánk két osztálya tanulmányi kiránduláson vett részt Bécsben az „Europas Jugend lernt Wien kennen” program keretein belül.

10. és 11.n-es tanulók mellett még a 12.b és 12.n osztályokból is csatlakoztak diákok. Így a 64 fős csoport négy kísérőtanárral (Biczó Patrícia, Balassáné Dombi Judit, Fogarassyné Orczy Zsuzsanna és Révfalusi Eszter) indult útnak 4-én délután a gimnázium parkolójából.

A „Jugendherberge Myrthengasse” nevű ifjúsági szállásig buszokkal jutottunk el. Este nyolc körül az érkezés után mindenki elfoglalhatta szobáját, majd egy rövid eligazítást követően három csoportba rendeztek minket, hogy gördülékenyebben vehessünk részt a programokon. Mindegyik csoport programjai megegyeztek, de más sorrendben látogattunk el a különböző helyszínekre. Néhány múzeumba vagy kastélyba elkísért minket egy helyi idegenvezető is, ha ő nem tudott velünk jönni, akkor általában helyben kaptunk vezetést.

Ellátogattunk a kincstárba, ahol többek között a Bocskai koronát is őrzik. Kedvünkre végig járhattuk a schönbrunni állatkertet is. Megismerkedtünk Bécs jelképével, a Stephansdommal, és betekintést nyertünk egy ma is működő kolostorba, Stift Klosterneuburgba, ahol a verduni oltárt őrzik. Megismerkedtünk Hundertwasser művészetével is, valamint hogy kicsit közelebb kerülhessen hozzánk a múzeumok világa, ellátogattunk a Technisches Museumba és a Natürwissenschaftliches Museumot sem hagytuk ki, ahol láthattuk élőben a willendorfi Vénuszt is.

Mindemellett szabadidőnkben felfedezhettük a város többi részét is, kicsit közelebbről látva az ottani kultúrát, és belátást nyerhettünk a város mindennapjaiba. Bécs a toronyházakon kívül csordultig van változatos és csalogató kávézókkal. A város a fiataloknak is, mint mindenki másnak, megannyi szórakozási lehetőséget kínál, aminek elejére mi a Pratert helyeznénk. A Prater egy vidámpark, ahol a gyerekeknek való kisvasúttól kezdve a legextrémebb vidámparki alkalmatosságokig mindent megtalál az ember. Ezek mellett még megannyi érdekesebbnél érdekesebb boltot találhatunk. A lemezbolton keresztül a retro hangulatú turkálókon át egészen az édességboltokig, ahol Mozart-golyót vagy Manner csokit is vehet az ember, mindenféle üzletet fel lehet fedezni.

A kiruccanás során temérdek új élményben és tapasztalatban részesültünk, és a figyelmesebbek akár kétheti töri óra anyagát is magukba szívhattak. Szerintem sokan várják, mikor látogathatják meg újra ezt a csodás várost!

Guoth Amália 11.n

1663751991427.jpg1663751991432.jpg1663751991437.jpg1663751991441.jpg1663751991445.jpg1663751991449.jpg1663751991453.jpg1663751991458.jpg1663751991464.jpg1663751991468.jpg1663751991472.jpg1663751991476.jpg1663751991481.jpg1663751991485.jpg