Verseny és tanulmányi kirándulás a környezetvédelem jegyében

Címkék: Általános hírek

Az élő és élettelen környezetünknek a védelme és a fenntartható fejlődés mindegyikünk számára fontos.

Tudjuk, hogy a természeti erőforrások egyre szűkösebbek, így az emberiség egészének mihamarabb lépéseket kell tennie. Ezért a 9.c és a 10.a osztállyal neveztünk idén a Balaton Fejlesztési Tanács és a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával II. alkalommal megrendezésre kerülő versenyre, melyet a Balaton Régióban működő középiskolák 9−12. évfolyamos diákjai számára írtak ki.

Ennek a versenynek része egy ismeretgyűjtést is segítő tanulmányi kirándulás, melynek helyszíne idén, december 1-jén a Tihanyi-félsziget lett. A túra célja a klímaváltozás balatoni tájra gyakorolt hatásainak, az ember tájjal való együttélésének, kapcsolatának bemutatása volt.

Szántódig busszal mentünk, majd komppal keltünk át a Tihanyi-félszigetre, pontosabban Tihanyba. Ferenci Rita és Marsóné Pere Krisztina tanárnők kísértek el minket. Megérkezésünkkor két csapatra váltunk, és így teljesítettük a majdnem 10 kilométeres távot a következő útvonalon: Tihany rév − Újlaki templomrom − Gejzírmező − Belső-tó − Ebéd a Viktória Inn étteremben − Aranyház − Cser-hegy − Újlaki templomrom – rév. A kirándulásunk egyik geotúra vezetője Czibula György volt, aki a Bakonyalja Baráti Egyesület elnöke.

Az eddigi fordulókra Facebook és Instagram oldalt hoztunk létre, melyre posztokat, infografikákat készítettünk. A verseny 9.c-re és a 10.a osztályra vonatkozó oldalai itt találhatóak:

https://www.rolrol.hu/reszletek/siotabik

https://www.rolrol.hu/reszletek/green-team

Image (10).jpegImage (11).jpegImage (2).jpegImage (3).jpegImage (4).jpegImage (5).jpegImage (6).jpegImage (7).jpegImage (8).jpegImage (9).jpegIMG_20221201_095838.jpgIMG_20221201_103523.jpgIMG_20221201_110209.jpgIMG_20221201_110954.jpgIMG_20221201_113326.jpgIMG_20221201_132902.jpgIMG_20221201_133812.jpg