Belépés
A belépéshez adja meg a regisztráció során megadott alábbi adatait:
Alapítványi est 2023
Címkék: Általános hírek
A Perczel Mór Gimnáziumban mára már hagyománnyá vált az alapítványi est rendezése, amely egy kulturális estély, ahol iskolánk jelenlegi, illetve volt diákjai mutatkoznak be a nézőközönség előtt.
Idén április 4-én a 17. Perczel Alapítványi Esten a színes paletta révén minden érdeklődő jól érezte magát, számára kedves produkciókat láthatott, melyek kiszakították a szürke hétköznapokból, s méltó kezdetet adtak a húsvéti ünnepkörnek.
A kétrészes műsornak nagy sikere volt, hiszen a színvonalas műsorszámokon kívül elismert vendégművészek is elfogadták meghívásunkat, s csodálatos performanszokkal ékesítették az előadást. Az est egy énekes-zenés irodalmi megnyitóval debütált, melyet Szalay Ágnes énekelt, gitáron Kovács Botond, dobon pedig Huber Péter kísérte. A nyitány után Fellegi Bálint igazgató úr, majd Vaskóné Csák Erika korábbi intézményvezető, az iskolai alapítvány elnöke nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt, köszöntötték az egybegyűlteket. Első fellépőként Vargovcsik András kápráztatta el a nézőket Hacsaturján Toccata zongoradarabjával, ezt követően a Diótörő Balett Egyesület előadásában a Túlélő c. szám került színpadra a nézők nagy örömére, melyet Homor Luca, Mátyás Dorka, Mátyás Fanni, Göndör Fanni és Krausz Ráhel táncoltak. Harmadik fellépőként Nagy Melissza saját számát énekelte, amely az Átok címet viseli. A Harmony Dance táncegyesület táncosainak, Kincses- Deim Sára és Suhajda Hanna előadásában a Faded Time c. koreográfiát csodálhatták meg a jelenlevők. Ezután Varga Csenge komolyzenei előadása következett, aki Wolfgang Amadeus Mozart Esz-dúr kürtverseny 2. tételét játszotta, zongorán pedig Kovács Botond kísérte. A következő táncos produkcióban a C&M Táncstudió képvisletében Mészáros Liza és Preszter Márk léptek fel Pearl Harbor c. koreográfiájukkal. Ismét komolyzenei műsorszám következett: Dankházi Dorka, Schneider Éva és Tóth Lili fuvolatriója szólaltatta meg Mozart Menuetto c. darabját, majd a BNK Dance Art Alapítvány táncosai, köztük iskolánk tanulója, Tófalvi Izabella mutatták be „Az ember megőrülne, ha látná előre, hogy egyetlen mozdulat megváltoztatja az egész további életünket” címet viselő koreográfiájukat. Az első felvonást lírai művek, illetve egy mélyen megható táncjáték zárta. Balázs Fanni és Novotny Ádám gitárduójának előadásában Charlton Updraft c. darabja csendült fel, ezt követte Székely Viktória és tanára, Bernáth-Kersák Edina duettje, melyben a nézők Mendelssohn-Bartholdy A dalnak lenge szárnyán c. csodálatos művét hallhatták. Radosza Dávid és Belényesi Regina Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét idézték meg, ezzel is emlékezve a 200 éve született költőre. Frank Rebeka és Perjési Patrik érzelemdús táncjátéka sokak szemébe csalt könnyeket. A szünet után Mátyás Dorka és Mátyás Panna ámulatba ejtő légtornászgyakorlatot mutatott be, melyet mindenki lélegzet-visszafojtva figyelt, majd Balázs Fanni és Novotny Ádám gitárduója Vinitsky At a circus c. darabjával idézték meg a cirkuszi hangulatot, ami után fuvolával csatlakozott hozzájuk Tóth Lili, s szintén Vinitskytől a Small Ballad c. művet játszották. A második felvonás 4. produkciójában Nagy Melissza énekelte el Lewis Capaldi Bruises c. dalát, melyet ismét a fuvolatrió (Dankházi Dorka, Tóth Lili és Schneider Éva) követett. A zenei alkotások után újra Petőfi jelent meg a színpadon, barátjával, Arany Jánossal folytatott levelezéseit, a híres költőbarátságot Radosza Dávid és Cziráki Máté elevenítették meg. A következőkben neves vendégművész meghívottjaink mutatták be tehetségüket. Bernáth-Kersák Edina énekes, Bernáth Balázs oboaművész, valamint Teleki Miklós zongora- és orgonaművész előadásában csendült fel Franz Schubert Der Hirt auf dem Felsen c. szerzeménye. Ismét Mészáros Liza és Preszter Márk tánca következett. Ezúttal jive-ot láthattak tőlük a nézők, amit Schmidt Péter kürtszólója követett a Star Wars egyik ikonikus dallamával, majd Szalay Ágnes egy, a Kabaré c. filmből választott dalt énekelt. A kabaré hangulatát utcai hip-hop váltotta fel. Az X-Press TSE „Heatwave” névre hallgató kisformációjában táncolnak iskolánk diákjai: Érszegi Réka, Privarics Viktória és Kovács Kincső, akik ezzel a modern koreográfiával szórakoztatták az egybegyűlteket. Az utolsó előtti fellépő Perjési Milán 9.c osztályos tanuló, párjával Mihók Millával a latin életérzést adták át táncukkal. Az est zárásaként a Balaton Táncegyüttes, városunk néptáncegyüttesének perczeles diákjai: Dömötör Flóra, Szabó Laura, Rentler Dorka, Fejes Dóra, Rózsa Eszter, Várszegi Csenge, Eszes Máté, Battonyai Boldizsár, Kulifay Marcell, Rózsás Botond és Kustos Violetta szilágysági táncokkal, eszközös seprűtánccal örvendeztették meg a közönséget!
Az est hatalmas sikert aratott. A nézők és fellépők egyaránt kiválóan érezték magukat, remekül szórakoztak, szórakoztattak. Fergeteges hangulat uralkodott, a jókedvnek semmi sem szabott határt, így aki idén ott volt, jövőre is szívesen jön majd. A jegyekből befolyt összeget iskolánk fejlesztésére, újítására fordítják majd. Ezúton köszönjük dr. Kovácsné dr. Dudás Andrea Edit tanárnőnek az est megszervezését, lebonyolítását, Gouth Amáliának és Mészáros Leventének a konferálást, a fellépőknek, fény- és hangtechnikusoknak a közreműködést, hogy létrejöhessen ez a tradícióvá vált, színvonalas, kulturális esemény.
Kustos Violetta 11.c
Fotók: Kolumbán Barnabás 12.b