A klímaverseny keszthelyi döntője

Címkék: Általános hírek

2023. április 20-án a Balaton Fejlesztési Tanács által meghirdetett klímaverseny döntőjére és ugyanezen szervezet játéktervező versenyének díjkiosztójára utaztunk Keszthelyre.

A Rol-Rol verseny fő célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a klímaváltozás problémáját, okait. A csapatok szeptember óta készültek a különböző fordulókra, és végső állomásként április 20-án került sor a verseny döntőjére, amelyen már csak a hét legjobb csapat vehetett részt. Iskolánkból a 9.c osztály felkészítő tanárával Marsóné Pere Krisztinával és a 10.a osztály Ferenczi Rita tanárnővel indult ezen az utolsó megmérettetésen. A 9.c osztály csapata a Siótabik, a 10.a osztályé pedig a Green team névet viselte.

A két döntős csapat mellett elutaztak a tavalyi játéktervező verseny győztesei is, a 11.n-esek Algaritmus csapata. Egy társasjátékot terveztek, és mivel megnyerték a versenyt, egy profi grafikus és egy játékgyártó szakember segítségével kiadták a játékot, amelyet a diákkonferencián átvehettek.

A rendezvényt a Balaton Színházban tartották. A színpadon minden csapat kapott egy standot, amelyre ki tudta pakolni a magával hozott kellékeket. A Siótabik csapata totóval készült a részt vevő csapatok számára, illetve saját összeállítású szórólappal.

10 órakor egy előadás hagzott el a klímapolitikával kapcsolatban. Utána kezdődött a prezentációk bemutatása. Minden csapatnak tíz perc állt a rendelkezésére, hogy összegezze hét hónap munkáját. Az ebéd után léptek színpadra a 9.c osztály képviselői (Kustos Boglárka, Varga Nóra, Benzsay Lilla, Nimsz Buda, Fogl Roland és Takács Dániel). Miután minden csapat előadta a prezentációját, a zsűri pontozta a produkciókat. Sajnos, dobogóra egyik csapat sem tudott állni, a Siótabik az 5., a Green team pedig a 6. helyet érte el, viszont rengeteg tapasztalatot szereztek, és hatalmas élményben volt részük.

Benzsay Lilla 9.c

received_1675118502909899.jpegreceived_560830299367274.jpegreceived_622881732605297.jpegreceived_763565165322258.jpegreceived_803669600790246.jpeg